Mivel a család, mint minden rendszer egyensúlyra törekszik, így ha egyik eleme -ebben az esetben az, aki egy terápia folyamán másként kezd viszonyulni, mások lesznek az igényei stb- megváltozik, az egész rendszer kikerül addigi egyensúlyi állapotából, hiszen nem tölti be azt a szerepét, amit a család „osztott ki neki”, vagy addig kénytelen volt magára venni.

Első reakcióként az szokott történni, hogy a tagok azt akarják visszahúzni a “helyére”, addigi szerepébe, aki már nem akar ugyanúgy “működni”, mint addig, csak azért, hogy ne kelljen mindenkinek egy új egyensúlyi állapotot találni vagyis: ne kelljen szembenézni azzal, amiben volt/van és ne kelljen változtatni.

Negatív folyamatként a megváltozott egyént kizárják/kizáródik a családból és a család többi tagja “talál valakit a helyére” -vagy valaki „önként átveszi”- arra a szerepre, amit az addigi családtag betöltött: stabilizálják a régi, megszokott állapotot.

A pozitív forgatókönyv az lenne, hogy a család minden tagja egy sokkal jobb, minőségibb együttműködés felé mozdul el és találja meg új egyensúlyi állapotát.

#csiziandras

(Fotó forrása: pixabay.com)