Van gyereknevelés valójában?

Szerintem nincs…
Ugyanis úgy gondolom, hogy minden megszületett gyermekben az az -egymással összefüggő- alapvető vágy él, hogy megismerje önmagát és a világot. A szülőknek ezt a folyamatot lenne kötelességük támogatni.
Ehelyett viszont sajnos az történik, hogy a szülők:
– jobban tudják, hogy mire van szüksége a gyereknek ahhoz, hogy felnőve sikeres legyen (értsd: sokat keres, családja és irigylésre méltó, „menő kellékei” vannak az élethez), és aszerint alakítják az útját, hogy igazuk legyen…
– (magukkal hozott) hiányaik vannak, vagy akár eljutottak odáig is, hogy „értelmetlen az életük”, ezért vállalnak gyereket, mert ő majd pótolja a (szeretet-)hiányukat „értelmet ad az életüknek”, célt hoz a céltalanságba…
– magányosak és a gyerek lesz a kapocs, a „ragasztó” egy amúgy is függő kapcsolatban…
és még sorolhatnánk bármeddig. Ezeknek közös jellemzője a gyerek szempontjából, hogy:
– mindegyik a szülőkről szól, nem a gyerekről!
– egyikük sem kíváncsi a gyerekre, sőt: a gyerek eszközzé válik a célok megvalósításához!
Mi lenne a fontos? Egyszerű leírni, de mély önismereti folyamat eredményeként lehet csak valóban így (meg)élni:
– legyünk kíváncsiak arra, hogy ki is született hozzánk, minősítés: jó/rossz, tetszik/nem tetszik stb. és elvárások helyett
– támogassuk abban, hogy életkori sajátosságainak megfelelően biztonságos keretek között próbálkozhasson, gyakorolhasson annak jegyében, ahogy fent írtam: megismerje önmagát és az őt körülvevő világot
– ha az első kettő működött, akkor az már nem okoz problémát, hogy: amikor felnőtt, engedjem a saját útjára szabadon. Úgyis szívesen jön vissza látogatóba hozzám –szabad akaratából, nem kötelességtudatból– mert -lásd újra első 2 pont- ami miatt jól érzi magát velem és semmi másért…
Ehhez: nagyon fontos, hogy megértsük a gyermekünk lelkivilágát, működését -nem árt hozzá olvasni, tanulni, hogy tisztában legyünk azzal mikor, mi jellemzi a gyereket általában- és már születésétől kezdve folyamatosan meséljünk neki.
Csecsemőként is, pl.: azt “kihangosítani”, ami éppen történik velük/velünk és este elalvás előtt vissza mesélni a napját. Az élő beszéd, a közvetlen kapcsolat -jórészt szemébe nézve, átélve, amiről beszélek- a gyerekkel és a mesén keresztül a saját belső világommal is. Az együtt “időtlenül”, „cél nélkül” eltöltött idő semmi mással nem pótolható!
Na, ehhez kell a mély, önismereti folyamat, hogy erre képessé váljak!

#csiziandras
Forrás: https://pixabay.com/hu/photos/csecsem%c5%91-k%c3%a9z-kisgyerek-tanulni-3109433/