Egy kutatás is azt az eredményt hozta, amiről én is évek óta beszélek a hozzám fordulóknak: mind a negatív mind a pozitív gondolkodás szélsőséges, éppen ezért szélsőséges lesz az eredménye is.

Érdemes törekedni a helyzetünk, vagy a belső érzelem világunk reális leírására -minősítések nélkül. És ha ez nem megy, akkor utána menni, hogy vajon miért nem?

Egy életszerű példa:

“Holnap állásinterjúm lesz, de tuti nem vesznek fel, mert bár pontosan passzolok az elvárásokhoz, de ez túl szép, hogy igaz legyen…majd megint úgy „beparázok”, hogy nem bírok egy értelmes mondatot kinyögni…és kinek kell egy ilyen dadogós lúzer…” – ennek a kijelentésnek nagy eséllyel az lesz a következménye, hogy az illető valóban annyira fog szorongani, hogy nem tudja azt nyújtani, amire amúgy képes lenne.

Viszont ha kíváncsiak vagyunk arra, hogy miért szorong ennyire ilyen helyzetekben, akkor így fogalmazhatjuk meg másként ugyanazt:

“Holnap állásinterjúm lesz. És mivel anno otthon apám szigorú volt velem, sosem hallottam tőle azt, hogy büszke rám, és sosem láttam elégedettnek velem. Sőt, sokszor megjegyezte, hogy “ha nem tanulsz, kukás lesz belőled”…vagy sokszor mondta azt is, hogy “ha ilyen lusta vagy nem elég, hogy buta leszel, még el is hízol és majd nem kellesz senkinek”, így egész eddigi életem szorongásban telt, féltem rossz jegyet hozni, féltem, hogyha nem teljesítek jól, apám majd nem szeret. És persze nagyon vágytam rá mindig, hogy végre szeressen. Ezért van az, hogy nekem minden megmérettetésnél előjön a félelem, a szorongás, mert nálam az a tét, hogyha nem jól teljesítek, apám nem fog szeretni…Éppen ezért most is nagyon félek, hogy mi lesz, ha holnap megbénít a félelem és majd nem fogok tudni megszólalni…de mivel annyira tetszik nekem ez az állás, mindenképpen elmegyek az interjúra, és vállalom a kockázatot” – ebben az esetben nagy az esélye, hogy másnap ugyan ott lesz a szorongás, de valószínű nem olyan mértékű, amitől lebénul, ezért képes lesz teljesíteni is!

Mindez azért, mert már attól csökken a szorongás mértéke, ha valaki elkezd kiváncsi lenni arra, hogy miért és REÁLISAN kezdi el megfogalmazni a lehetséges okokat. Vagyis: pont egy olyan “belső légkört” kezd el teremteni önmagában, mint amire mindig is szüksége lett volna a szüleitől (kiváncsi és reális), aminek a következménye a (belső gyermek) szorongás(ának) oldódása.