Nagyon könnyen eshetünk abba a hibába, hogy -több mai divatos cikk elolvasása után- először „diagnosztizálunk” (úgy, hogy egy valós diagnózis egy gyakorlott szakembernek is több alkalmas találkozás, tesztelés stb. utáni elemzés eredményeként tud csak megszületni) a párunkra mutogatunk, hogy azért szenvedünk mellette, mert ő nárcisztikus.
De addig ritkán jutunk el, hogy magunknak feltegyük azt a kérdést, hogy vajon miért pont ilyen társat választottunk, és miért is vagyunk még mindig vele? És most is: miért az az első, hogy “javítsuk/javíttassuk meg” őt? Vagy ha elhagy minket, akkor miért is haragszunk rá annyira? Miért is „büntetjük” érte?
Munkám során sokszor hallom azt a mondatot, hogy: „stressz-evő vagyok”. A jelenség azt takarja, hogyha az illető stressz helyzetbe kerül, szinte ellenállhatatlan vágyat érez arra, hogy egyen, mert ha nem, nem tud megnyugodni. És valóban, Bővebben...…
Nem csak az ukrajnai háború kapcsán osztom meg ezt a gondolatmenetet, hanem mert ugyanennek a belső háborúnak a következménye: – a (bármilyen szempontból) kisebbség gyűlölete – a (bármilyen szempontból) másság gyűlölete – a (bármilyen szempontból) Bővebben...…
…hogy nem tettünk meg az életben? Egy ápolónő, haldoklókkal folytatott beszélgetések alapján írt egy könyvet (Ware Bronnie: Életköny), amelyben azt foglalta össze, mik azok a dolgok, amiket a legtöbben megbántak életük végén. Az öt leginkább Bővebben...…
0 hozzászólás