Az elköltözés még nem jelent leválást a származási családról…
Nagyon sokszor találkozom olyan “felnőttekkel”, akiket a szülő valójában nem engedett felnőni, így lelkileg gyermekek maradtak…Hogy vannak ők az elköteleződéssel?
Van, hogy ez nem is tűnik fel elsőre, mert a kötődés szálai sokkal mélyebben vannak és pl. csak olyan “ártatlan dolgokban” nyilvánulnak meg, hogy a vasárnapi ebéd még mindig anyunál van, minden fontos kérdésben anyut kell megkérdezni, holott a „gyermek” már 40+
Látszólag nincs jelentősége és miért is ne lehetne vasárnap „otthon” (ez is érdekes kérdés: otthon vs itthon?) ebédelni, viszont ezek mindig annak tünetei, hogy a felnőtt még láthatatlan szálakkal az eredeti, származási családhoz kötődik (más szavakkal: az elsődleges elköteleződés a származási családhoz van) így az új kapcsolata csak „másodlagos” kötődés lesz, ami sosem lesz annyira erős, mint az elsődleges. Sőt időről-időre és konkrét esetekben lojalitási konfliktust eredményez: anya érdeke, problémája stb. a fontosabb vagy páré?
Munkám során sokszor hallom azt a mondatot, hogy: „stressz-evő vagyok”. A jelenség azt takarja, hogyha az illető stressz helyzetbe kerül, szinte ellenállhatatlan vágyat érez arra, hogy egyen, mert ha nem, nem tud megnyugodni. És valóban, Bővebben...…
Ha valaki „felnőtté vált” ugyan, de nem nőtt fel, vagyis nem találta meg a saját identitását -mert pl. ebben nem tudták/akarták támogatni a szülei- könnyen csúszik bele abba a hibába, hogy majd a saját maga Bővebben...…
Ha egy adott szülő figyelmét, világának központját gyermeke tölti ki, később miért csodálkozik, hogy kamasz/felnőtt gyermeke ezért nem hálás lesz, hanem a saját világának központjában is saját maga lesz? Ergo: én-központú/önző lesz… Magyarázat: amilyen Bővebben...…
0 hozzászólás