Sokan teszik fel a kérdést magunknak, hogy miért nem elégedettek a munkájukkal, magukkal mikor amúgy egész jól keresnek?  Ez mindig együtt jár azzal, hogy van valami jelenbeli ok, aminek ha majd vége, akkor jobb lesz. Pl: „Most ugyan sok a munka, de ha vége lesz annak a nehéz projektnek, utána jobb lesz.” „Most amit csinálok, már unalmas, de rövidesen előléptetnek.” „Ez nehéz év volt, de jön a karácsonyi szünet, majd akkor pihenek”.

Közben észre sem veszik, hogy szinte sosincs valódi elégedettség, hanem napok hónapokká, évekké állnak össze…Belegondolt már abba, hogy vajon miért a remény állandósult Önben és nem az elégedettség?

Az okok nagyon mélyen keresendők…

Abból indulok ki, hogy egy kisgyereknek nincs idő tudata, számára mindig csak “itt és most” van. Ezért a jelenben megélt pillanatok állnak össze benne folyamattá, állapottá. Így, ha jelenben azt tapasztalja, hogy a szülő kíváncsi rá, figyel rá, jelen van, adekvát módon reagál, akkor az szilárdul meg benne, hogy: „itt és most minden rendben van velem és a világgal is”.

Viszont, ha rendszeresen azt tapasztalja, hogy nem azt, nem úgy, nem akkor kapja, amit, ahogy, amikor kellene, akkor -vele született életösztöne által- minden erejével, képességével azon lesz, hogy megfeleljen, „módosítsa” magát a viselkedését, hogy túlélje a jelen pillanat számára kellemetlen érzéseit és reménykedik, hogy „majd jobb lesz”…

Sőt újabb kutatások szerint, már a csecsemő is elkezdi módosítani a saját viselkedését ennek megfelelően. Pl. ha egy anya szorongó, bizonytalan magában, a csecsemő elkezd egyre kevesebbet sírni, hogy “ne zavarja annyira”. Vagy extrém példa -ami sajnos egészen a 90-s évekig jellemző volt- “hagyjuk sírni a babát, 3 nap után “megnyugszik” és nem lesz vele gond”…Ilyenkor természetesen nem nyugszik meg, hanem lemond arról, hogy sírjon, mert úgysem jön válasz! Átvált -kénytelen- túlélő üzemmódba.

Tehát ez a felnőtt társadalmunkra jellemző cél- és jövő orientáltság a gyermekkorban alapozódik meg: “most nem jó, de jó lesz, már csak ezt és ezt kell megtenni/megvenni/kibírni/elérni…” Ezért nem vagyunk sosem igazán elégedettek, igazán nyugodtak, mert azt csak a jelenben tudjuk -tudnánk- megélni, ami folyamattá, állapottá tud válni.

A megoldáshoz vezető első lépés nem az, hogy mit kéne tennem, hogy ez így legyen, -hiszen azzal pont azt az állapotot tartanám fent, amitől szabadulni szeretnék- hanem az, hogy: mi az ami megakadályoz abban, hogy így legyen?

#csiziandras

(Fotó forrása: pixabay.com)